Bernecebaráti tanösvény

Sisa Pista nyomában - Bernecebaráti tanösvény

Felhívjuk a Tisztelt Természetjárók figyelmét, hogy a Bernecebaráti Tanösvény a rideg és hosszú tél következtében több helyen megsérült. A károk helyreállításáig szíves megértésüket kérjük!

Köszönettel,
Ipoly Erdő Zrt. Kemencei Erdészet

Kedves Látogató!

A Bernecebaráti tanösvényen Sisa Pista, „az utolsó nógrádi betyár" nyomán járjuk be a Bernecebaráti és Nagyoroszi között húzódó Nagy-völgy egyik mellékvölgye, az Oszlai-árok, egyes térképek szerint Orlai-árok menti erdőket.

Hogy juthatunk el a tanösvényre?

• Bernecebaráti felől a kék sáv, majd a zöld sáv turistajelzésen (6 km)
• Nagyoroszi felől - Pénzásáson keresztül - a zöld sáv turistajelzésen (5,5 km)
• Drégelypalánk felől a piros sáv turistajelzésen (5 km)

Mit érdemes tudni a tanösvény bejárásához?

• Az útvonal jelzése: zöld T
• Kiindulópont: Betyár-kút (É. sz. 48° 00,553'; K. h. 19° 00,033')
• Az útvonal hossza: 2 km
• A bejárás időtartama: 1 óra
• A tanösvény típusa: tájékoztató táblás tanösvény
• Egyéb praktikus információk:
  • A tanösvény útvonala helyenként meredek, nedves időben csúszós, a bejárás fokozott figyelmet igényel. Túracipő használata ajánlott!
  • Az útvonal úgy lett kialakítva, hogy az árok széléről több helyről is biztonságosan meg lehet tekinteni a szurdokszerű völgy látnivalóit. Maga az árok biztonságosan nem járható, kérjük maradjanak a kijelölt útvonalon!
  • A kiindulóponton kerékpártároló áll rendelkezésre.
  • A tanösvény kiépítője és kezelője az Ipoly Erdő Zrt. Amennyiben a tanösvénnyel kapcsolatosan bármilyen észrevétele van, kérjük jelezze a Kemencei Erdészet számán: +36/27/365-161. Ha túra közben segítségre van szüksége, küldjön sms-t az erdésznek: +36/20/468-7041.

Mit láthatunk a tanösvényen?

Az útvonalat végigjárva
- megismerhetjük az itteni erdei élőhelyeket, a védett növényfajoknak menedéket nyújtó patak menti égerestől a hegyoldal véderdőként kezelt száraz tölgyeséig;
- az Oszlai-árok lenyűgöző méretű kőzetfeltárásainak segítségével ismerkedhetünk meg a mintegy 16 millió évvel ezelőtt működött Ős-Börzsöny vulkánhoz kötődő vulkáni és üledékes eredetű kőzetekkel;
- megtudhatjuk, hol volt „Sisa Pista barlangja", és miért húzódott meg gyakran az Oszlai-árokban a hírhedt betyár, továbbá mi a kapcsolata a közeli Deszkáspusztával és Bernecebarátival;
- biztonságos módon, kiépített állomáshelyeken nyerhetünk bepillantást a különleges szépségű Oszlai-árok szurdokszerű völgyébe;
- Sisa Pista kalandos életének néhány érdekes mozzanatát a betyár „tolmácsolásában" ismerhetjük meg.

Óvjuk együtt!

A Nagy-völgy és környéke a Duna-Ipoly Nemzeti Park keretében természetvédelmi oltalom alatt áll. Az erdő mindannyiunké! Mi is tehetünk érte! Óvjuk együtt a természet páratlan értékeit!

„Kérlek, vigyázz a madárra, virágra, fára, kőre;
légy Te is, itt is a Természet Őre!"

Jó utat, kellemes pihenést!

Támogatók

A tanösvény az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával, az „Erdészek a természetért" pályázati program keretében valósult meg.

Sisa Pista, „az utolsó nógrádi betyár"

A tanösvény névadója Sisa Pista - anyakönyvezett nevén Benkó István - 1846-ban született a Nagylóchoz tartozó Zsunypusztán. A hírhedt betyár több szállal kötődött a tanösvénynek helyet adó börzsönyi hegyekhez, völgyekhez. A hagyomány szerint cimboráival - a csendőrök elől rejtőzve - gyakran tanyázott az Oszlai-árok nagy sziklaüregében. Úgy tartják, hogy a közeli Deszkáspusztán egy kis háza is volt. 1873-ban elfogták és huszonegy éves börtönbüntetésre ítélték, amelyet a Trencsén vármegyei Ilava börtönében töltött le. Szabadulása után Nógrádverőcén, Nagyorosziban, később Bernecén élt. Mivel a Börzsöny minden rejtekét és a „betyárcsínyeket" is ismerte, a környező erdők birtokosai vadőrként alkalmazták. Az „utolsó nógrádi betyár" Bernecén halt meg 1910-ben, az ottani öreg temetőben helyezték örök nyugalomba. Emléke azonban máig él a börzsönyi és az Ipoly-menti falvakban.

Sisa Pista mesél ....

(1) No, atyómfijai, hagy mutatkozok maa be. Sisa Pista a becsületes nevem, de amúgy meg rendesen Benkó Istvónnak hínak. Negyvehhatba születtem Zsunyba, ahun öregápóm intéző vót. Tisztességes ember vót az öreg éttibe is hóttaaba is, oszt aki móst mer szónyi rúla , hót annak vélem gyüllik meg a baja.

(2) Beszéték felűlem a népek mindég, hogy aszongya bór attak vóna tú rajtam kétnapos koromba, mer nem lesz belüllem igaz ember se így, se úgy. No, inő egy csúfsógot beszétek.
Peg én vilóg éttembe énivaló gyerek vóttam. Még az óllam se pelyhedzett, miko ecce kilestem, hogy az apóm bőrcsizmója ippeg ojjan furma, mind a harangszíj. Főleg, minek utánna fölhasogattam a szórót az bicskómmal. No, ippeg csak egy kicsinség. Meg is vette tüllem a harangozó harminc pengő forinté, többé, mind amit csizma koróba kóstaat az a bőr. De hijóba, csak összeszidott miatta engemet az apóm.

(3) A betűvetést hamar kitanútam, oszt az apóm elszegőttetett bojtórnak a keresztapómho, avvót a zilinyi juhósz, hót hagy tanujjak ekkis embersíget. De ojjan dógok törtíntek velem, hogy nocsak. Tizenöt vótam, a tekintetes ur má a nyakamba akart varrni mindenféle jószógot, hogy aszondgya azoknak énvégettem kelt lóba. Gyönge legín léttemre bevittek a törvíny elé a szígyentelenek, oszt nem ótallottak engem az lóbamnól fogva föllógatnyi meg megkínoznyi, csak valljam be, hogy bünös vagyok. Node, abbú nem ettek. Bezony megis igértem annak a pandurnak, aki ojjan cudarú elbónt velem akkó, hogy attú a naptú fogva nyugodt ólma nem lesz, mer én bezony nemcsak hóromíziglen verem azt őrajta le!

(4) Ez a csúf história még véget se ért, lett hejibe mósik. Nyóccózhetvenegybe Szentivónonn vótam szómadó, egy üvvédné, vajmi Szudy nevezetűné. Megen hírbe hoztak valaminő berbéccsel, oszt ennek má nemcsak verés, de egy tejjes esztendő tömlöc lett a vége.
Odabe bezon nem sok vigassógra vót gondom, de mikó má megen a szabadok kenyerit ettem, a tréfós kedvem is visszagyütt. Vót eccer, hogy édesanyómék elmentek a vósórba. Oda is azé, mer szépenn meghízott a tehenkénk, oszt jó órér megvette a gyarmatyi csordós. Haa ahogy ballagtak hazafele, oszt a tarisznyójukot csak úgy melengette a sok jó karajcór, én eccer csak elejbük toppantam egy ficfa mögü. De nem óm mind émmagam, hanem ólca őtözetbe: betyórmaskaróbn, veresre suvickolt orcóval, cikornyós bajuszval, ahogy kell. Hogy aszongya kajátottam pézt vagy életet. Apómék igen megrémütek, oszt édessapóm monta hogy legyen akkó inkóbb péz, mer abbú most sok is van, de bezony életük csak egy. Képzejjétek el, gyerekek, a sajót szülőmék nem ismertek meg, ojjan igen elmaskíroztam magamot! Hát ebbü tuttam, hogy ez csak jó megélhetés lehet. Így lettem hót betyór.

(5) Nehogy asziggyétek, hogy gazember vótam. Percig se! Rabónyi eccer se rabótam. Én csak vómot szettem, azt is csak a módosabbaktú. A szegínyeknek, iszen magam is az vótam, nem kellett tűlem fényi, el is lóttak engem mindnfíle jóval: füstőtt szalonnóval, ídes pityókóval, illatos kenyerkével.

(6) Vót aam ojjan is, hogy temírdek sok aranyat szettem vómba. De ojjan temírdeket, hogy annyi még a kalendáriomba sincs. Haa gondókottam erőssen, hova lehetne aztat tennyi, de biztonsógossan. Hogy aztat csak én tanájjam meg. Vót a Dedra bírc tetejin egy szíp szaa tőgyfa, nohát annak tövibe óstam el a kintcset. Tejjes hódvilóg vót azon az éjjelen, appeg rossz szerencse, aszmongyók. Bezony az, merhogy engem megen tömlöcbe zórtak, oszt mire kikerütem, az én szíp tőgyfómat kivógtók, aszt hijába kerestem, sose leltem rója a kincsre. Talón még ma is ehun rejtődzik a hegyódalban.

(7) Beszéték rúlam, hogy nem fog rajtam a puskagolóbis, meg hogy mikó a nyomomba vannak az fogmegek, a főd megnyílik elejbem oszt befed a szemik elü, de hogy ez igaz-e, aztat én nem fogom memmondani nektek, gyerekek. Aztat nem kötöm a zorrotokra. Az a Sisa Pista titka.

(8) Megtréfótam én a pandurokot sokszor. Mikó maa nagyonn a sarkomba vótak, erre a Zoszlai-órok fele vettem az irónt, mivelhogy itt huzódott Hunt meg Nógród vórmegye hatóra. No, oszt mikó a huntiak kergettek, Nógródba szöktem, ahova maa őkelmék nem gyühettek utónnam; mikó meg a nógródiak zargattak, akkó meg ippeg vica verza.

(9) Engem meg egy fehírnép Nagyorosziból tréfót meg eccer. Ojjan szép, kerek-pirospozsgós orcójú, fínyes-barna hajú jóny vót, hét falu legínye forgott utónna. Én is pitvarkodtam nólla, még a rejtekhelyemet is megmutattam neki. Hej, bór ne tattem vóna! Egy éccaka utónnam lopódzott a bóllóngba, oszt meglótta, mikó én meg a komóim egy pandurt agyusztótunk. Erre megijjedt, oszt uccu neki hazaszalatt. Nem tett lakatot a szójóra, eszt ez eggyet nem lehet eltagadni tűle. A csendőröknek se kellett több, lesbe aatak a hózuknó, oszt mikó a komóimmal lekközelebb hóztűznézőbe mentünk, rajtunk ütöttek. Vasba verve zsuppoltak minket Gyarmatra a tömlöcbe. Minket se ejtettek azé a fejünkre, hát éccaka megszöktünk, de új rejteket kellett keresnünk. Hát kellett ez nekem, a betyár mindenit?!

(10) De nem is vót nékem szerencsém a fehírnéppel sohase. Eccer karócsony este jórt az idő, haa a bojnyíkokval besirütünk a bacsa tanyójóra - csak kijór az embernek az ünneplís, ha gazember is, igaz-e, gyerekek? Maa a juhósz, meg a felesíge nem vótak othonn, csak az eladó jónyok. Igen-igen szemrevaló menyecske, ha mondom. Evvót a Bözsi. Jó szóval fogadott bennünköt, meg is kértük őtet, ugyan adna elő a lódafijábú ekkis bort. No, aszondgya, onnat ugyan nem, merhogy ők a szöllő levit a pincébe tartjók. Oszt vette a demizsonyt, indút a boré. Igne sokaa elmaratt, utónnaküttem az egyik bojnyíkot. Haa, maa ketten vótak oda, vissza meg csak nemigen akartak gyünni. A mósik bojnyíkot is elküttem utónnuk. Úgy törtínt megen mind elébb: maa hórmójuk hűtt helye ósított a pitarba. De maa most magam indútam a pincébe, hogy a végire jórok a dolognak. Laadde, hajszaa híja vót, hogy magam is rajta nem vesztettem. Mer a Bözsi odale csak arra ócsingózott, hogy bedugjam a fejem a pinceajtón, oszt maa sútott is az apja baltójóval lefele. Csak a fejem bubjót érte, de a hajam meg a fejem büre bónta, nem úgy a komáim: odelett a fejik is, éttük is szegínyeknek.
No, hót nekem se kellett mondanyi, hogy kívü tógassabb, uccu neki mentetteó az irhám.
De meg kell vajjam, megtetszett a Bözsi. Hej, gondótam, ippeg ijjen bótor menyecske való nekem. Mikó beforrt az üstököm, jónykérőbe meneltem a bacsóho, oda is attók a jónyt. Megvót a lagzi rövidessen, haza is vittem az új asszonyt. Este csak odatartom a kobakom a Bözsi ölibe, hogy aszondgya: nédd-a Bözsi mi mószik a hajamba, tón csak nem serke?
Lesi a Bözsi, lesi, oszt megleli a sebet, kérdi is, mi az. Oszt mondom neki, bezon te csaptó oda a baltóval, emlékszel-e? No, cudarú megijett. Attú maa csak a szabadúlóst kereste. Egyik nap menek haza, nízem, hun lehet ez e Bözsi? Lótom, ott óll a kútnaa. Itt a Betyór-kútnaa vót ez. Közellébb menek, haa az csak egy bóbu, róaggatva a gunyója a Bözsinek. Az asszony meg sehun.
Fel a lovam hóttóra, repü Fecske, montam neki - haa repűt is, mind a szélvész! Az erdő irónyóba iparkottam, az a bujkóllósra alkalmatos hely, ki tudhatnaa asztat nólam jobbann? Haa a sűrejibe elejbem zörög egy szekír, rajt teknők nagy halomba. Kérdem a bacsit a bakonn, nem lótta-e Bözsit. De bezony az tagadja erőssen. Le is kapkottam a teknőköt egymós utónn, ippeg hogy csak az utósó nem, amellik ojjan kicsiny vót, hogy egy csecsemőnek se adott vóna rejteket, de egyik alatt se leltem a felesígem. Hogy asztón ippeg azalatt lett vóna, aszt csak a Teremtő tudja - magam csak azt, hogy sohase lóttam a Bözsit többet.

A tanösvény állomásai

1. állomás: Betyár-kút

A környékbeliek úgy tartják, hogy a tanösvénynek helyet adó Oszlai-árok egyike volt Sisa Pista menedékhelyeinek. A közelben tanyázó betyárvezér gyakran oltotta szomját a hűs forrás vizével. A néphagyomány szerint itt történt a híres neves menyecske patkolás is. Kultúrtörténeti jelentősége mellett a forrás élőhelyi szempontból is kiemelt figyelmet érdemel.

A Betyár-forrás, vagy ahogy a környéken lakó palócok mondják: Betyár-kút vízjárását - a források nagyobb részéhez hasonlóan - a hóolvadás és a csapadék határozza meg. Az év jellemzően kis téli vízhozammal indul, majd a felmelegedés következtében meginduló olvadással együtt a hozam növekszik. Nyár elején az addigra lecsengő „jeges árat" pótolja a csapadékból táplálkozó „zöldár", ami kisebb hozamnövekedést eredményez. Ettől kezdve a vízhozam fokozatosan csökken a következő hóolvadásig. Esetenként csak egy-egy nagyobb nyári zápor növeli meg időszakosan a vízhozamot. A Betyár-kút hozama az év nagyobb részében 5-10 liter/perc között alakul. A Börzsönyben - mint általában a vulkanikus eredetű hegységekben - sok, viszonylag kis hozamú forrás fakad. A Nagy-völgy Bernecebaráti és Deszkáspuszta közötti szakaszán még több forrással találkozhatunk. A legismertebbek az Oszlopó-forrás és a Solymár-forrás.

Az olyan 5 liter/percet meghaladó vízhozamú források, mint a Betyár-kút, hazánkban 1996. óta „ex lege" védelem alatt állnak. Ez azt jelenti, hogy természetvédelmi oltalmuk biztosításához nem szükséges lefolytani külön védetté nyilvánítási folyamatot.

A bő hozamú források kiemelt természetvédelmi oltalmát elsősorban élőhelyi jelentőségük indokolja. A forrásmedencében, a forrás által táplált vízfolyásokban, valamint az ezek partjait kísérő vegetációban számos védett növény- és állatfaj (halak, kétéltűek, hüllők, rákok stb.) találja meg élőhelyét. A következő állomáson a Nagy-völgyi-patak menti égeresek gazdag élővilágával ismerkedhetünk meg.

A bő hozamú források az emberiség megjelenése óta fontos szerepet játszanak a társadalom vízellátásában. A rendszeres használat legszembetűnőbb megnyilvánulása a források foglalása. A foglalások egy része természetközeli jellegű, a forrás környezetében található kőzetek és fa felhasználásával készül. Az erdőt járó emberek ilyen módon foglalták a Betyár-kút forrását is. A tiszta, hűs forrásvízzel egykor Sisa Pista és cimborái oltották szomjukat, most mi számunkra nyújthat felfrissülést.

2. állomás: Patakparti égeres

A Nagy-völgy és környéke a Duna-Ipoly Nemzeti Park része. Természetvédelmi oltalmát részben azok a völgytalpon elhelyezkedő, nagy kiterjedésű patakmenti égerligetek indokolják, amelyekben számos védett növény- és állatfaj találja meg élőhelyét.

A vizenyős völgytalp jellegzetes élőhelye a középhegységi égerliget. A mintegy 50 éves korú állomány lombkoronaszintjét az egyenes törzsű, közel vízszintesen növő, emeletes ágrendszerű mézgás (enyves) éger alkotja. Ez az erdei élőhely a Börzsöny erdőrengetegének kevesebb mint 2%-át alkotja.

Az égerliget különlegességét az adja, hogy itt „randevúznak" a hegyek és a völgyek növényei. A botanikai felmérések páratlan gazdagságot mutatnak: 100 m2-es mintaterületeken - a hegységben egyedülálló módon - 86-93 növényfaj került elő. Különösen tavasszal jellemzi igazi virágpompa a vizes élőhelyet. Tél végén hóvirág-szőnyeg borítja az erdő alját. Később a bogláros és berki szellőrózsa, valamint a vizes élőhelyeken sokfelé előforduló mocsári gólyahír hegyvidéki alfaja, a hegyi gólyahír színes virágaiban gyönyörködhetünk. Az égeres további ritka, védett növényfajai a nyugati csillagvirág, a farkasboroszlán, a sugárkankalin és a szálkás pajzsika.

A gyorsan növő éger fája puha, így ipari felhasználásra kevésbé alkalmas. Jellegzetes narancssárga színű faanyagát viszont jó megmunkálhatósága és dekoratív volta miatt az asztalosok igen kedvelik. A természetvédelmi oltalom alatt álló égeresben az erdőgazdaság csak egészségügyi termeléseket fog végezni.

3. állomás: Idős kocsányos tölgyes

A hegyoldal völgytalp közeli részén tölgyóriások hívják fel magukra a figyelmet. Az élőhely fő állományalkotó faja nem a hegyvidéki területeken általánosan jellemző kocsánytalan tölgy, hanem a kocsányos tölgy. Ismerkedjünk meg ezzel a különleges élőhellyel!

A kocsányos tölgy itteni megjelenése a völgyközeli elhelyezkedéssel, a termőhely jó vízellátottsággal van összefüggésben. A tölgyek törzskörmérete 200-230 cm, az állomány kora 100-150 év. Vajon a fák között ez a kor már matuzsáleminek számít? Az olyan lassú növekedésű, tömör, kemény fájú fák, mint például a tölgyek, akár évszázados korukban is csak „kamaszoknak" számítanak. „Nyugdíjas" korukat több mint 200-300 év alatt érik el. Igen magas kort érhetnek el, ismerünk 500 éves példányokat is.

Az itteni élőhelyen a kocsányos tölgy mellett a hegyvidéki területeken gyakoribb kocsánytalan tölgy is előfordul. Figyeljük meg alaposan, és próbáljuk meg azonosítani az állomás közelében álló tölgyeket!

A kocsányos és kocsánytalan tölgy nehéz, kemény fája igen sokoldalúan hasznosítható. Egyaránt alkalmas hordódongának, épületfának, bútoralapanyagnak vagy parkettának. Az itteni tölgyállományban csak egészségügyi termeléseket fog az erdőgazdaság végezni.

Mi a különbség a kocsányos tölgy és kocsánytalan tölgy között? levele és termése

A kocsányos tölgy kérge mélyebben repedezett, amely megdörzsölve nem „hámlik"; kupacsban fejlődő makkjai hosszú nyél (kocsány) végén csüngenek; levelei igen rövid nyelűek (2-6 mm); levelének válla cimpás.

A kocsánytalan tölgy kérge kevésbé mélyen repedezett, makkja kocsánytalanul ül; leveleinek 1-2 cm-es nyele van; a levelének válla a levélnyélre fut.

4. állomás: Száraz tölgyes

A hegyoldal magasabb részén az erdőállomány megváltozik. Míg a völgytalp közelében a vízbőség befolyásolta az élőhelyek kialakulását, itt éppen a vízhiány van hatással az erdőre. Ismerkedjünk meg az itteni száraz tölgyes néhány erdőgazdasági vonatkozásával!

A tanösvény állomásának helyet adó tölgyes állomány kora 70-90 év. Az erdő fő állományalkotó fafaja a csertölgy és a kocsánytalan tölgy. A cserje- és lágyszárú szint igen szegényes.

Figyeljük meg az állomás közelében lévő tölgyek törzsének alsó részét! Sok fatörzs tövénél egy kis „ülőkét" láthatunk, ami az erdészek számára egyértelmű jel: az itteni erdő tuskósarjakról újult fel. A korábbi erdőt annak idején tűzifának letermelték. A rossz termőhelyi adottságok miatt az erdő magról nem tudott felújulni, telepítésről - a várható kis fahozam miatt - nem gondoskodtak. Hagyták, hogy az új erdő a tuskók oldalában kihajtó sarjakról újuljon fel. Ez az erdőfelújítási mód megfelelt az akkori birtokviszonyoknak. Az így felnövő fák azonban minőségi hasznosításra nem alkalmasak, ugyanis egy idő után a belsejük kirohad. Ilyen üregeket figyelhetünk meg több fa tövénél.

A sekély termőrétegű, száraz élőhelyen a mostani állomány felújításánál is hasonló gondok várnak az erdőgazdálkodóra. A hátunk mögött, az erdőgazdasági út másik oldalán lévő, néhány éve letermelt állománynak a felújítása is hosszadalmas, sok munkát igénylő folyamat lesz. A tanösvény állomásának helyet adó száraz tölgyest az erdőgazdaság véderdőként kezeli. Az ilyen gazdasági hasznosításra kevésbé alkalmas, háborítatlan erdők ugyanakkor az élővilág számára kedvező élőhelyet és gazdag táplálékforrást biztosítanak.

Az itteni tölgyesben májusban és júniusban találkozhatunk a madárfészek nevű korhadéklakó orchideával. Gyökérzete az erdei fák gyökereivel együttélő gombákhoz kötött, ezért csak erdőben él. Levelei csökevényesek, pikkelyszerűek. Hajoljunk közelebb e különleges szépségű, védett orchideához! Nevét állítólag onnan kapta, hogy virágai oldalnézetben úgy néznek ki, mintha kis madár ülne bennük. Valakinek sikerül megtalálnia a madárkákat?

5. állomás: Oszlai-árok - földtani feltárás

A Nagy-völgy környéki hegyek a Börzsöny első vulkáni ciklusa során alakultak ki. Az Oszlai-árok az egykori Ős-Börzsöny vulkánhoz kötődő vulkáni és üledékes kőzeteknek az egyik legszebb feltárása. A tanösvény mentén ennek a vulkáni szakasznak az összes képződményével találkozhatunk.

A Nagy-völgy környékén előforduló vulkáni kőzetek a miocén kor bádeni korszakában, mintegy 16 millió évvel ezelőtt alakultak ki. Ezek a kőzetek és vulkáni felszínformák idősebbek, mint amelyekkel a hegység központi tömbjében, az ún. magas-börzsönyi kaldera (Nagy-Hideg-hegy, Csóványos, Magosfa) mentén találkozhatunk.

A Börzsönyt létrehozó első vulkánok sekélytengeri környezetben működtek, amit az ekkor képződött homokos, kavicsos üledékekben előforduló tengeri élőlények maradványai (pl. osztrigafélék váztöredékei) jeleznek. A törmelékes üledékekben később tömegesebbé válnak az andezites jellegű vulkáni szemcsék és nagyobb méretű blokkok. Az ősmaradványok viszont eltűnnek a kőzetekből, ami azt jelzi, hogy a heves, robbanásos vulkáni működés során az egykori tenger hamar feltöltődött. Az Oszlai-árok ennek az egykori Ős-Börzsöny vulkán környezetében elhelyezkedő hegylábi lapálynak a törmelékes üledékes kőzeteibe mélyül. A völgy felső szakaszán - az állomáshelytől jobbra tekintve - viszont már a később általánossá váló robbanásos jellegű vulkáni működés durvatörmelékes kőzetei vannak a felszínen. Ennek a kőzetnek néhány nagyobb blokkjával a következő állomáshelyen is találkozhatunk, melyek a fagyokozta aprózódás következtében váltak le a szálban álló kőzettesttől, és a meredek lejtőn csúsztak le jelenlegi helyükre.

Az árok neve a szláv eredetű oszla szóból ered, amely fenőkövet jelent. Bernecebaráti lakói annak idején a kasza, sarló fenésére alkalmas köveket az árok mélyén gyűjtötték.

6. állomás: Sisa Pista barlangja

A környékbeliek úgy tartják, hogy a tanösvénynek helyet adó Oszlai-árok egyike volt Sisa Pista menedékhelyeinek. A hagyomány alapjául azok az üregek szolgálnak, amelyek az árok állomással szemben emelkedő nagy sziklafalán nyílnak.

Sisa Pista a hagyomány szerint cimboráival - a csendőrök elől rejtőzve - gyakran tanyázott az Oszlai-árok nagy sziklaüregében, amelyet a népnyelv „Sisa Pista barlangjának" nevez. A barlangnak ma már nyoma sincs, az árok nyugati oldalának sziklafalán a puha kőzetbe mindössze kisebb üregek mélyülnek. Ez nem zárja ki egy egykori nagyobb üreg létezését, hiszen a puha üledékek alkotta kőzetfal az elmúlt évszázadban jelentősen lepusztulhatott, erodálódhatott, a lepusztult törmelék az üreget feltölthette.

A hagyomány szerint Sisa Pistának az Oszlai-árok sziklaüregén kívül még több rejtekhelye is volt a Börzsönyben és a szomszédos Cserhátban. A Csóványostól délnyugati irányban lévő Szabó-kövek sziklagerincébe mélyülő Haramia-lyukat a környékbeliek szintén a nógrádi betyár egykori búvóhelyének tartják. A néphit szerint Sisa kedvelt búvóhelyei voltak a Diósjenő fölött emelkedő Kámor hegy sziklaüregei, a Csepegőkő és a Hugó-villa. Ipolyságtól (Šahy) keletre, a Tesmag (Tešmak) határában emelkedő Új-hegy egyik kőlyukát, továbbá a herencsényi Szilvágy-hegy egyik homokkőbe mélyülő üregét is „Sisa Pista barlangjának" tartja a hagyomány.